Nagyapám és családja Fegyvernek-Szapárfaluról származik. Nagyanyám sok időt töltött itt férjével, de még édesapám és nagynéném is őriz néhány kedves emléket az itt eltöltött időről, a család kocsmájáról és a „szapárfalusi nagymamáról és nagypapáról”, akiket a családban mindenki csak így emleget. Nagymamám mesélt nekem az itteni életről.

Kemény munka volt az. A nappal kelni, azzal feküdni, menni mindig ki a földekre. Ugye nagypapáéké volt a kocsma. Ott nagyon sokat dolgozott az anyósom, ő szolgált föl, meg a férjem legtöbbször. Az apósom azt nem szerette, ő inkább ment a földekre dolgozni, de ahhoz értett is. Úgy jöttek be Magyarországra, hogy fentről, Romániából hajtották az állatokat, egészen át Bécsig, azért is volt olyan visszeres az apósom lába. Ő még igazi parasztember volt. Úgy tudott táncolni, énekelni meg káromkodni. Meg aztán a lányokat is szerette. Volt úgy, hogy nyáron kint aludt a verandán, aztán a felesége ment ki, hogy megnézze, mi van vele és nem volt ott. Erre fogta és bevitte az összes ágyneműjét, arra jött haza, hogy ott van az üres vaságy, de nem mert szólni semmit. Akkor még volt az embereknek becsülete.

A háborúig jól és rendben ment minden, de ott aztán minden megváltozott. A földeket elvették, a kocsmát is államosították volna, ha még időben el nem adják apósomék. A férjem öt év után jött haza a Szovjet Unióból és mondta, hogy adják el, amíg még lehet, mert különben csak elveszik. Ebben igazai is lett, legalább ennek az árát meg lehetett menteni, ha már a földeket nem. Anyóson sokat ügyeskedett, nagyon okos asszony volt. Úgy rendezte, hogy ne vegyék el a házukat és a lánya még állást is kapjon, de szegény aztán hamar meghalt. Nem odavaló volt ő, nem bírta a durva, egyszerű embereket, meg aztán apósommal sem volt egyszerű. Aztán már csak apósom és a lánya maradtak ott, a férjem feljött Budapestre, főiskolára, itt találkoztunk és házasodtunk meg, mi itt éltünk, de sokat mentünk le őket látogatni.

A kárpótlási jegyekből meg egy kis összespórolt pénzből tudtak egy kis földet venni, a nagyapa azt művelte, ebből éltek, meg mi is segítettük őket, mindig vittünk valamit. Megvoltak, de nem volt könnyű. Már a föld is kevesebb volt, apósom is öregedett, de kitartóan dolgozott. De nem ám ugrált meg sietett. Szépen, ráérősen csinált mindent, így tudott naphosszat dolgozni. A férjem és a fiam is segítettek neki néha, ha ott voltunk, de velük sem ment ám sokra. A nagypapa egyedül vitt egy kukoricás-zsákot a vállán, a férjem és a fiam, a te apád meg ketten húztak-vontak egyet. A nagypapa erre csak rázta a fejét és mondogatta, hogy inkább hagyják, mert elrontják azt a jó zsákot is. Így dolgozott és élt ő. Meg voltak azért a maga rigolyái is. Minden nap délben meg kellett, hogy legyen az ebéd, különben ő nekiállt és szalonnázott, nem volt várakozás egy perc sem.

Más világ volt az. 1989-ben halt meg, de talán jobb is volt így, mert abban reménykedett végig, hogy kárpótolják majd az elvett földek és állatok miatt, várta a „nagy változást”. Akkor láttuk csak mindannyian, hogy milyen ember volt valójában. Halála után derült ki, hogy az egyik tüdeje már nem is működött a rák miatt, de soha egy zokszót nem hallottunk tőle, csak dolgozott, „szépen, ahogy a csillag megy az égen” és tűrt, ha éppen tűrni kellett.

 

Az én választott vidéki gazdám a Baranya megyei 27 éves Bachesz Viktor. Ő tetőtől talpig egy vidéki fiatal, de igazán ízig vérig egy energia bomba, és biztosan egy nagy adag őserő is lakozik benne, ugyanis állandóan sugárzik, tele van ötletekkel és tettre kész vágyakkal.

Vagy egyszerűen ez az eredménye annak, ha valaki azt csinálja, amit szeretne?

Erre kerestem a választ Viktortól, aki 2 éves korában költözött a szüleivel Pécsváradról egy Szilágy melletti kis tanyára. Akkor szülei és nagyszülei birkát, nyulat, csirkét, szarvasmarhát és lovat tartottak, illetve szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoztak. Viktor sokszor az óvodát is kihagyva a napjait a tanyán töltötte, így a természettel harmóniában a gazdálkodó szüleivel, nagyszüleivel és két húgával nőtt fel. Neki sosem volt kérdéses, hogy ha majd nagy lesz, akkor Ő is vidéken fog élni, és folytatni fogja a szülei elkezdett gazdaságát. Így 14 éves korában mezőgazdasági szakközépiskolába jelentkezett Szentlőrincre, majd az érettségi után Keszthelyen végzett a Növénytermesztő mérnök szakon és a diploma megszerzése után, 2013-ban főállásban elkezdett Ő is a családi gazdaságban dolgozni.

 

Jelenleg szüleivel szántóföldi növénytermesztéssel, hús marha tartásával és tejelő tehenészettel foglalkoznak. A tej nagyobb részét nyersen direktben értékesítik főként pécsváradi fogyasztóknak, de foglalkoznak kezdetlegesen tejfeldolgozással is. Viktor a jövőben erre nagyon hangsúlyt szeretne fektetni, szeretné, ha lenne állandó piacuk a feldolgozott tejtermékekre is. Törekszik arra, hogy a gazdasága nagyobb mértékben önfenntartó tudjon lenni, így a szántóföldi növénytermesztés és az állattartás tökéletesen kiegészíti és fenntartja egymást.

Na de mégis, hogy néz ki egy fiatal gazda napja?

5:50. Csörög az ébresztőóra. Ébredezik a fiatal gazda. Forgolódik pár percet az ágyban jobbra- balra. Majd felkel, átfutja a napi híreket. Tea-müzli, begyújtás, kocsi indítás, kigurulás, és elindul Szilágyra, a tanyára. Ott körbejár – körülnéz, megnézi és kitakarítja az állatokat, kiméri – kiosztja a takarmányt, friss szalmát tesz alájuk, etet, silózik, majd összetakarítja a folyosókat.

A nap további része az évszakfüggő. Most, télen a családnak készíti a tűzifát, ilyenkor végzik a gépszervizeket, az adminisztrációs munkákat, és Viktor télen jut el képzésekre és gazda találkozókra. Máskor viszont a földeken folyatják a napi munkákat.

Délután 4- 5 körül a napi teendő újból az istálló körül folyatódik. Ugyanis kezdődik a délutáni fejés, az újbóli etetés, takarmányosztás, ivóvíz ellenőrzés, a másnapi takarmány előkészítése. Télen ezután, körülbelül fél 7kor a tanyán elcsendesül az élet. Viktor kedvenc évszaka viszont a nyár, ugyanis ilyenkor tovább van világos, így miután végez az állatokkal, még mindig lehet ezt vagy azt tenni a tanyán.

Viktor szerint egy gazdaságban sokféle problémával kell szembenézni, sokszor a legváratlanabb helyzetekben. Szerinte igaz Murphy törvénye, miszerint ami el tud romlani az el is romlik. J De már ezekből a helyzetekből is sokat tanult, és a mérgelődés helyett (vagy azután) türelemmel a legjobb megoldásra fókuszál. Állítása szerint nem mindig egyszerű, és egyáltalán nem kényelmes a gazda élet, de Ő nem is vágyik arra.

Viktoron keresztül megismertem és megtanultam, hogy a vidéki élet és a gazdálkodás annak ellenére, hogy gyakran 10-12 óra aktív fizikai munkát foglal magába, neki ez nem munka, hanem egyszerűen az élete. Szereti a gazda élet szabadságát és azt, hogy friss levegőn élhet. Szereti a nyugodt életet, a csendet, továbbá azt, hogy vidéken lassabban megy az idő, szereti a rétről nézni a Zengőt és borozni a csillagos ég alatt. Neki ez a teljes élet.