Bálok nagyanyáink korában

Nagymamámmal beszélgettem, aki városba született, de falura házasodott, majd férjével Budapesten éltek több, mint 50 évig boldog házasságban. Ő mesélt nekem a falusi és városi hagyományokról és megmondta, mire való volt egy bál igazándiból.

A vidéki nemes családok ilyenkor feljöttek Pestre, vagy elmentek Bécsbe a gazdagabbak, ott voltak a téli időben és báloztak. Kiadták a táncrendeket, a mama elvitte a lányokat a bálba és ott a fiúk beírták, hogy melyik tánc lesz az övék, aztán olyan sorrendben következtek. A fiú mindig eljött a lányért, bekísérte a táncparkettre, majd vissza a mamához, meg volt ennek az etikettje.

Nálunk falun ugye nagyapáék rendeztek bálokat a kocsmában. Hívtak muzsikusokat, ők húztak reggelig, nagyon értettek hozzá. Aztán a nagymama csinált pattogatott kukoricát, pogácsát, süteményeket, meg ugye kiszolgálták a kocsmában a népet és nagy táncolások voltak. Aztán össze is vesztek a fiúk bizonyos lányokon, jól összeverekedtek. Ki kellett hívni a csendőrségtől is egy embert, hogy nehogy valami baj legyen.

Szépen kiöltöztek, volt külön ünnepi, vagy báli ruha. Az persze attól függött, hogy milyen vidéken vagyunk, hogy kin milyen ruha volt, de mindenki magának varrta, meg hímezte a ruhát. A városi meg a falusi bálokban is fontos volt, hogy maguknak varrják a ruhát a lányok. Az elsőbálosok mindig fehérben voltak. Ők általában 15-16 évesen mehettek először. Onnantól kezdve pedig eladósorba is került a lány. De nem is volt baj, mert nem jártak közös iskolába. A parasztok nem tanultak túl idős korukig, a módosabbak pedig megtehették, hogy házi tanítót fogadjanak, de legalábbis hozzájuk járjon a pedagógus. Akkor még máshogy volt ez. Legfeljebb polgárit, tanítóképzőt végeztek a lányok, de egyetemet, azt akkor még nem. A fő a házasság és a család volt.

Akkoriban még a fiúk hazakísérték a lányokat a bálból, a mamával együtt. Mindig kellett, hogy ott legyen valaki a lánnyal. Még a cukrászdába se lehetett egyedül beülni. Kellett egy idősebb nő, vagy egy férfi, aki kísérte őket, anélkül egy lépést sem! Aztán amiatt is fontos volt a bál, mert itt lehetett ismerkedni. Aztán, ha kezdett valami kialakulni, akkor a fiú megkérdezte, hogy elmehet-e a lányos házhoz. Ha már járt ott egyszer-kétszer, a szülők utánanéztek, hogy megfelelő családból való-e. Falun ez máshogy volt. Ott nem kellett utánanézni, mindenki ismert mindenkit. Innen ered a mondás is. Ha a fiú nem tetszett a háziaknak, akkor fogták és szó szerint kitették a szűrét, és utána tudta, hogy oda nem mehet többet.

A lányok falun összejártak télen a fonóba, vagy kukoricát morzsoltak. Na ott voltak fiúk is. Itt nem volt őrzés sem, mert ürügy volt a munka. De utána tánc is következhetett. Itt is lehetett ismerkedni. De megvolt mindennek az ideje, nem lehetett mindent csak úgy. Például az esküvők a betakarítás után, András-nap környékén jöttek.

Városban még voltak táncmulatságok házaknál is, főleg a mi időnkben. Ott is lehetett még ismerkedni. Ugye, ha én elhívtam egy fiút, azt nem ismerte az osztálytársnőm és fordítva, így mentek ezek a dolgok. Ma meg, hogy ilyen kicsik lettek a lakások, már nem igen lehet összejöveteleket szervezni, ott van helyette a diszkó…